Szénási János

fazekas, a Népművészet Mestere

A hódmezővásárhelyi népi hagyományok bűvöletében

A vállalkozásunk családi vállalkozás. Feleségemmel együtt dolgozom. Munkánk jellemzője a manufaktúra, minden gyártási folyamatot kézzel végzünk, se a korongozáshoz, se a díszítéshez semmilyen sablont vagy matricát nem használunk. Termékeink formavilága az ősi hódmezővásárhelyi fazekasságra épül, de az edényeink díszítésére használt virág- és madármotívumok is a hagyományokból merítkeznek. A fejlődés fokmérője a zsűriztetés, éppen ezért kezdettől fogva szakmai zsűri elé visszük a termékeinket. Eddig már több mint 200 termékünk kapott zsűriszámot.

Műhelyünkben hétfőtől péntekig, 8-tól 13 óráig fogadunk látogatókat. Látogatás a megadottaktól eltérő időpontban is lehetséges, előzetes egyeztetés alapján. Vendégeink korongozhatnak, írókázhatnak, kipróbálhatják a fazekas munka fogásait.

A látogatás díjtalan!

Műhely látogatás

Műhelyünk hétfőtől péntekig, 8-tól 13 óráig látogatható egyénileg és csoportosan is.  A látogatóink képet kaphatnak a vásárhelyi fazekasság múltjáról és jelenéről valamit kipróbálhatják magukat fazekasként is.

Élmény fazekaskodás gyerekek számára

Rendszeresen veszek részt különböző rendezvényeken, ahol a gyerekek bemutató és élménykorongozásban vehetnek részt. A szerszámokat és az agyagot biztosítom.

Egyedi és népi termékek

Termékeink elkészítésében a nagy multal rendelkező hódmezővásárhelyi népi fazekasság hagyományait vesszük alapul, de egyedi kéréseket is szívesen teljesítünk.

Cím

6800 Hódmezővásárhely,
Eke u. 41.

Telefon

06-62/244-441
06-20/530-0901